Harry karjaiba zárt és úgy dőlt vissza az ágyra. Közben hajamat simogatta és édes semmiségeket mormolt a fülembe. Én a mellkasát simogattam és arcom a nyakába fúrtam.
- Miért aggódsz értem? - kérdezte, miközben eltolt magától és mélyen a szemembe nézett. Én csak lesütöttem a szemem és elpirultam. - Ha nem akarod, akkor nem kell elmondanod. - mondta és tovább simogatta a buksim. Nem tudtam mit csináljak. Elmondjam vagy ne? Ha elmondom neki tuti hülyének néz és elrohan, de ha nem mondom el akkor azt hiszi, hogy nem bízom meg benne. Istenem csak ne a fordított psihologiát alkalmazza nálam. Na mi legyen?
- Rosszat álmodtam és te ott voltál. - kezdtem el, mire rám nézett és egy kicsit eltolt magától. Légzésem elkezdett gyorsulni. Izgultam, hogy mit fog mondani rá. Ő csak várta, hogy mi a következő mondat amit kipréselek a számon. Annyira féltem, nem akartam, hogy ott hagyjon, nem abban az állapotban. - Én az ágyon voltam és te a sarokban összeroskadva. - folytattam. Ez a mondat jobban felkeltette az érdeklődését. Bal kezét arcomhoz emelte és elrakott onnan egy barna tincsemet. Érintésére még jobban elkezdetem remegni. Lábait összeakasztotta az enyéimmel. Jobb kezével testemet közelebb húzta az övéhez. - Az arcodon össze-vissza volt verv... - csuklott el a hangom és egy kósza könnycsepp kúszott le az arcomon. Mind ketten egymás arcához nyúltunk. Én a sebek helyét érintettem, ő pedig a könnycseppeket törölte róla, amik követték az elsőt. - Verve. - nyögtem ki az utolsó szót. - Én nem tudtam mozogni. Te pedig ha megmozdultál egy őrült férfi jött be a szobába és leakart lőni. - mondtam és mellkasára hajtottam a fejem. Annyira szörnyű volt így vissza gondolni az egészre. Nem akartam ezt még egyszer átélni és elveszíteni megint, de azt akarom, hogy bízzon bennem és tudja én mindent elmondok neki. - Amikor harmadjára bejött a pasi akkor már a fegyvert is elővette és mielőtt lelőtt még mondtál valamit. - mormoltam bele a bőrébe. Nem akartam kimondani azt a szót. Még nagyon korai volt.
- Kérlek mond el. - mondta kedves hangján ami akkor még mélyebb volt a megszokottnál. Felnéztem rá egy olyan nézéssel, hogy Biztos?. Ő csak bólintott és nekem még gyorsabban kezdett dübörögni.
- A-Az..Azt mondtad, hogy ..... szeretsz. - hadartam el a az utolsó szót minél gyorsabban és arcomat mellkasába temettem. Az ő légzése is felgyorsult. Nem értettem, hogy neki miért, hiszen nekem égett a pofám, hogy egyáltalán, hogy mertem ilyet álmodni. Hogy gondolhattam, hogy elmondhatom és azt mondja, hogy igaz és, hogy elszökünk, lesz sok gyerekünk és boldogan élünk míg meg nem halunk. Ki akarna egy ilyen egyszerű lánnyal lenni, ki lenne mellettem boldog? Egyre jobban kezdtem félni, hogy mit fog csinálni. Nem hittem, hogy ilyen gyorsan eltudok valakit ijeszteni magam mellől. Nem mondott semmit. Felemeltem a fejem és láttam, hogy engem néz és mosolygok, de miért? Ő csak kezével végig simított az arcomon és megcsókolt. Nem tudtam mire vélni, hogy ezt most miért kaptam, de féltem, hogy ez lesz az utolsó csókunk ezért vissza csókoltam. Még közelebb húzott magához és éreztem valami nyom. Én csak belemorogtam a csókunkba, mire ő belenevetett.
- Sajnálom. Majd holnap megbeszéljük az egészet. - mondta majd lehajtotta a fejét a párnára. Én is követtem az ő példáját és arcomat mellkasába fúrva aludtam el. Annyira féltem, hogy reggel már nem lesz velem és szó nélkül ott hagy, hogy sohasem láthatom újra, hogy sohasem érezhetem, sohasem érinthetem meg megint, még egyszer, utoljára. Úgy aludtam el, hogy tudtam, hogy az lesz az utolsó este amit kettesben töltünk. Beszívtam az illatát, végig húztam az ujjaimat a mellkasán és nyomtam rá egy puszit amitől kirázta a meleg. Ő közelebb húzott magához és állát fejem búbján támasztotta. Hatalmas kezével a hátamat és a hajamat simogatta. Nem tudott ő se aludni. Pár órán át még éreztem, ahogy simogat, de kézmozdulatai lassultak. Mikor ő már aludta az igazak álmát, én fent voltam és elemeztem gyönyörű arcát. Haja egy kicsit arcába omlott, de úgy úgy nézett ki mint egy angyal. Ajkai eltávolodtak egymástól, hogy beférjen közöttük a levegő. Olyan ártatlanul és sebezhetőnek nézett ki.
Nagyon későn aludtam el, de hamar kellett kelnem mert suli van, így fel is keltem. Megdörzsöltem a szemeim és nyújtózkodtam egy kicsit. Mikor kinyitottam a szemeim, nem láttam magam mellett senkit. Megijedtem. Nem volt mellettem senki és ruhái se voltak sehol. Ott hagyott, pont úgy ahogy elképzeltem. Szó nélkül. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de gyorsan le is töröltem.
Beviharoztam a fürdőmbe és megcsapott a pasi szag. Az ő szaga. Éreztem, hogy reggel még ott volt. A kád még vizes volt. Vettem egy mély levegőt és próbáltam nem elsírni magam. A tükör elé mentem és megmostam az arcom és adtam magamnak még pár pofont is, hogy teljesen felébredjek. Azt gondoltam csak egy álom volt az egész és még mindig Californiában vagyok, hogy nincsenek barátaim, nincs kutyám és hogy a szüleim még mindig levegőnek néznek. Kimentem a mosdóból és megláttam az anonim kutyusom és rájöttem, hogy ez nem álom. Földre rogytam elkeseredésemben és végleg kitört belőlem a sírás. Jó 5 percig sírtam amikor anyám rontott be az ajtón. Én felnéztem rá és nem mondtam semmit.
- Kicsim mi a baj? - kérdezte. Leült mellém a földre és közel húzott magához, miközben a hátamat simogatta. Nem tudtam megszólalni, annyira sírtam. Fájt, hogy ott hagyott és fájt, hogy nem mondott semmit, vagy írt semmit. Fájt mert tudtam, hogy az én hibám az egész és ezért gyűlöltem magamat. Fájt, hogy elveszítettem egy olyan embert aki legalább megmaradt mellettem. Olyan érzéseket váltott ki Harry belőlem amiket nem tudtam hova rakni, nem tudtam elképzelni, hogy érezhetek így, egyáltalán, hogy érzett így e már valaki. Az az érzés az első naptól, vagy inkább pillanattól fogva volt bennem, hogy megláttam az út másik oldalán. Lehet, hogy csak elkellet volna engednem azt az érzést, lehet, hogy igazából semmit sem jelent, csak azt tudtam, hogy nagyon fájt, hogy elment. Nagyon kevés időt töltöttünk el együtt ahhoz, hogy kimondjuk azt a bizonyos szót. Igen én rontottam el, én teszek mindent tönkre. Bárcsak nem mondtam volna el, vagy hazudtam volna legalább neki. A lépcsőn csoszogást hallottam. Na, jön apám. Gondoltam magamban. Már csak ő hiányzott. Felemeltem a fejem és vártam, hogy ő is betoppanjon. Azonban más lépett be az ajtón. Nem az apám.
Na ki lépett be az ajtón?? Várom a válaszokat! :)
Puszikha: Hope
Nagyon későn aludtam el, de hamar kellett kelnem mert suli van, így fel is keltem. Megdörzsöltem a szemeim és nyújtózkodtam egy kicsit. Mikor kinyitottam a szemeim, nem láttam magam mellett senkit. Megijedtem. Nem volt mellettem senki és ruhái se voltak sehol. Ott hagyott, pont úgy ahogy elképzeltem. Szó nélkül. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, de gyorsan le is töröltem. Beviharoztam a fürdőmbe és megcsapott a pasi szag. Az ő szaga. Éreztem, hogy reggel még ott volt. A kád még vizes volt. Vettem egy mély levegőt és próbáltam nem elsírni magam. A tükör elé mentem és megmostam az arcom és adtam magamnak még pár pofont is, hogy teljesen felébredjek. Azt gondoltam csak egy álom volt az egész és még mindig Californiában vagyok, hogy nincsenek barátaim, nincs kutyám és hogy a szüleim még mindig levegőnek néznek. Kimentem a mosdóból és megláttam az anonim kutyusom és rájöttem, hogy ez nem álom. Földre rogytam elkeseredésemben és végleg kitört belőlem a sírás. Jó 5 percig sírtam amikor anyám rontott be az ajtón. Én felnéztem rá és nem mondtam semmit.
- Kicsim mi a baj? - kérdezte. Leült mellém a földre és közel húzott magához, miközben a hátamat simogatta. Nem tudtam megszólalni, annyira sírtam. Fájt, hogy ott hagyott és fájt, hogy nem mondott semmit, vagy írt semmit. Fájt mert tudtam, hogy az én hibám az egész és ezért gyűlöltem magamat. Fájt, hogy elveszítettem egy olyan embert aki legalább megmaradt mellettem. Olyan érzéseket váltott ki Harry belőlem amiket nem tudtam hova rakni, nem tudtam elképzelni, hogy érezhetek így, egyáltalán, hogy érzett így e már valaki. Az az érzés az első naptól, vagy inkább pillanattól fogva volt bennem, hogy megláttam az út másik oldalán. Lehet, hogy csak elkellet volna engednem azt az érzést, lehet, hogy igazából semmit sem jelent, csak azt tudtam, hogy nagyon fájt, hogy elment. Nagyon kevés időt töltöttünk el együtt ahhoz, hogy kimondjuk azt a bizonyos szót. Igen én rontottam el, én teszek mindent tönkre. Bárcsak nem mondtam volna el, vagy hazudtam volna legalább neki. A lépcsőn csoszogást hallottam. Na, jön apám. Gondoltam magamban. Már csak ő hiányzott. Felemeltem a fejem és vártam, hogy ő is betoppanjon. Azonban más lépett be az ajtón. Nem az apám.
Na ki lépett be az ajtón?? Várom a válaszokat! :)
Puszikha: Hope
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése