22. fejezet

Sziasztok!! Itt az új rész. Remélem tetszik! A kövi rést 3 komi megint :) Jó olvasást. :)
Puszi: Hope xoxo

- Annyira csodás vagy. - mondta majd homlokát az enyémnek támasztotta. Én csak elmosolyodtam szégyenlősen és a lábainkat kezdtem nézni. Én vagyok a csodás? Ő a csodás. Hogy vehetett észre engem egy kis szürke egeret a nagy elefánt tömegben ez az ennyire helyes fiú. Felemelte kezével az arcom és elmerengett a szemeben. Orrát végighúzta az én orromon majd az arcomon és néha-néha ajkaival is megérintette az arcomat és olyankor kirázott a hideg. Annyira jó volt vele lenni csak azt akartam, hogy az a pillanat örökké tartson. Mikor állkapcsomhoz ért egy kicsit elnevettem magam amin ő elmosolyodott.  - Imádom ezt a hangot, bárcsak hallanám ezt többször is. - mondta majd megcsókolt. Karjaimat átvetettem a nyakán ő pedig a derekamat ölelte át. Kezeivel egyre lejjebb vándorolt, míg nem belemarkolt a fenekembe és felemelt. Lábaimat köré fontam és elkezdett az ágy felé cipelni, csókunkat meg nem szakítva. Majd lerakott szépen az ágyamra és a porfelhő felszállt róla, mire mindketten elkezdtünk prüszkölni. Annyira aranyos volt, ahogy loknijai ide-oda repkedtek a fejrázásaitól. Én megint elnevettem magam és megint csak mosolygott azzal az elbűvölő mosolyával. Majd ledőlt mellém és karjaival átölelt és úgy húzott a mellkasához.
- Aludjunk. - mondta és egy puszit adott a homlokomra. Én a villanyért nyúltam és lekapcsoltam, mivel világosban nem tudok aludni. Adtam én is egy puszit neki az arcára, majd mi is lemerültünk mint anonim kutyus.

Arra ébredtem, hogy valaki ordibálja a nevem így kinyitottam a szemem. Egy ember feküdt a sarokban lehajtott fejjel és nevemet megállás nélkül ordította. Göndör fürtjei az arcába hullottak. Így felismertem, hogy csak Harry lehet az. Megakartam mozdulni, de nem engedte a testem, mintha nem én irányítanék neki.
- Etta! Etta! Segíts! Kérlek! -  mondta és elkezdett felém mászni. Majd a semmiből egy másik ember berontott az ajtón és arrébb rúgta szegényt.
- Ha még egyszer hangoskodni mersz meghalsz. - mondta neki és még sokszor belé rúgott.
- Állj! Ne! Hagyja békén! - ordítottam torkom szakadtából. Könnyeim előtörtek szemem zárkájából és arcomon kezdtek lefolyni.
- Neki már mindegy. - mondta és még mindig nem fordult meg. Annyira zavart, hogy nem tudok felállni és megverni azt aki bántani meri Harryt. Mikor ránéztem Harryre ő végre felemelte a fejét és akkor akadt el a szavam teljesen. Arcán zöld-lila foltok elhelyezve mindenhol. A vér csak úgy folyt az orrából és a szája sarkából is. Egyre jobban kezdtem el sírni és félni. Miért bántották? Én ezt nem értem. Mi történt? Harry egyre közeledett felém és én is próbáltam valahogy megmozdulni nagyon kicsi sikerrel. A kezemet próbáltam felé nyújtogatni, azonban nem sikerült. Egyedüli mozgó testrészem a fejem volt, amit csak jobbra és barra tudtam mozgatni. Arcom mellett a lepedő már csurom víz volt, mintha egy vödör vízzel locsolták volna le. Harry már majdnem oda kúszott hozzám, amikor az idegen ember újra megjelent és egy pisztolyt amit megtudtam állapítani, hogy az egy rendőri pisztoly és az egy kilences. Harry nyelt egy nagyot és szemebe nézett mélyen. Én csak néztem őt, ahogy szemeiből arcára hullanak a könnyek majd a padlón fejezik be az útjukat. Nem tudtam mit csinálni, pedig próbáltam, de olyan volt mint ha leletem volna kötözve. Utáltam azt az érzést, hogy azt az embert aki kedveltem annak az élete egy ujj mozdulaton múlott.
- Ha még egyszer megmozdulsz lelőlek. - mondta és elvette a pisztolyt a fejétől. Egy marha nagy kő esett le a szívemről. A férfi megint kiment a szobából. Én próbáltam mozogni, de Harry is.
- Harry, ne mozdulj én megyek oda. - mondtam és megint elkezdtem ficánkolni mint egy hal a parton. Alig tudtam megmozdítani a testrészeimet. Az ágy vonzott magához és nem akart elengedni.
- Etta, ha lelőne neked tudnod kell valami  - ekkor tört be az ajtón a férfi újból - SZERETLEK! - mondta és *puff*. A férfi végzett vele. Azzal aki azt mondta nekem, hogy szeretlek. Az egyetlennel aki azt mondta nekem, hogy szeretlek. A könnyeim elapadtak, nem tudtam megszólalni, egyszerűen nem ment. Az ágy elengedett és felültem. Amikor megláttam Harryt a földön élettelenül egy vér tócsa közepén, a szám elé kaptam a kezem és kiugrottam az ágyból és a testhez siettem. A férfi még ugyanabban a pózban állt előttem mint ahogy lelőtte Harryt. A kezét se mozdította. Az ölembe emeltem Harry kócos fejét és letöröltem róla a vérét. A könnyeim esőként potyogtak Harry arcára. Ami olyan képet varázsolt mint ha ő is sírt volna, de sajnos ő már nem tud. Elvesztettem. Elment. Itt hagyott. Felgyülemlett bennem a düh, amit a férfi iránt éreztem aki lelőtte őt. Felé-néztem és egy olyan nézést villantottam felé amitől reméltem, hogy helyben meghalt, jó sok fájdalommal.
- Na, engem miért nem lősz le? Ha? Gyerünk, hajrá! - ordítottam neki könny fátyollom között.
- Mert téged nem kért. - mondta és kisétált az ajtón, mit aki jól végezte dolgát. Én továbbra is Harry mellett kuksoltam és néztem, hogy tűnik el belőle az élet. Ajkai lilák lettek és kifehéredett az arca. Az egyetlen ember akit szerettem és viszont szeretett az elment.
- NEEEEEE!

Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki rázogat. Mikor kinyitottam a szemem, rá eszméltem, hogy csak álom volt az egész. Még szerencse.
- Etta! Etta! Jól vagy? - kérdezte Harry és magához húzott.
- Hogy én? Te? Jól vagy? - kérdeztem és jól felmértem az arcát. Sehol sem volt semmit, így ez egy jó jel volt.